A szórványnak számító Hunyad megyében volt 1992 és 2002 között Erdély 16 megyéje közül arányosan a magyarság lélekszámában a legnagyobb visszaesés. 2003 viszont javuló tendenciát mutat: Hunyad megyében a magyarság apadási folyamata lassult. A 2003-as tényadatok, zárójelben a 2002-es adatok: A dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 12 (6) esküvőt, 7 (16) keresztelőt és 33 (44) temetést, a dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 8 (9) esküvőt, 23 (17) keresztelőt, valamint 23 (32) temetést, a dévai református gyülekezetben 18 (22) temetést, 7 (5) esküvőt és , 4 (0) keresztelőt regisztráltak. A megyeszékhelyen még így is csökken a magyarság száma. Vajdahunyadon a római katolikusoknál 13 (12) esküvőt, 35 (37) keresztelőt és 41 (47) temetést, a vajdahunyadi református egyházközösségben 5 (11) esküvőt (ebből csak egy színmagyar), és 8 (11) keresztelő mellett 16 (30) temetést jegyeztek be. Vajdahunyadon tehát tovább csökken a magyarság lélekszáma. A Zsil völgye fővárosában, Petrozsényban a római katolikus egyházközösségben 16 (19) esküvőt, 25 (34) keresztelőt és 53 (68) temetést, a petrozsényi reformátusoknál 5 (4) esküvő és 10 (5) keresztelő mellett 21 (34) temetést, a petrozsényi unitárius egyházközösségben 1 (1) esküvőt és 9 (8) temetést tartanak nyilván. A vulkáni római katolikus közösségben 9 (8) esküvő, 25 (31) keresztelő és 21 (16) temetés volt, a vulkáni reformátusoknál pedig 4 (5) esküvő, 6 (3) keresztelő és 20 (15) temetés. A lupényi római katolikus egyházközösségben 8 (8) esküvő, 12 (17) keresztelő és 71! (23) temetés történt tavaly, a lupényi református gyülekezetben pedig 6 (4) esküvő, 10 (8) keresztelő (közülük 3 Urikányban), és 26 (16) temetés, továbbá a lupényi unitáriusoknál 2 (3) keresztelő és 4 (3) temetés volt. A megye többi magyarlakta településén a helyzet a következő. A pusztakaláni római katolikus egyházközösségben 4 (4) esküvő és 8 (3) keresztelő mellett 17 (20) temetés volt. A bácsi-pusztakaláni református gyülekezetben 2 (2) esküvőt, 2 (1) keresztelőt, és 8 (2) temetést regisztráltak, majdnem fele-fele arányban Bácsi község és Pusztakalán városa között. A piskitelepi református egyházközségben 3 (2) keresztelőt (ebből egy Harón), 7 (11) temetést (ebből 3 Harón) tartanak nyilván. Esküvőből is volt 2 (az egyik szintén Harón), holott az előző évben nem volt. A csernakeresztúri és piskitelepi római katolikus egyházközösségekben összesen 8 (3) esküvőt (ebből 1 Piskitelepen) és 9 (2) keresztelőt regisztráltak. A temetések száma 21 (22) volt, ebből 7 Piskitelepen. A szászvárosi reformátusoknál az előző évhez hasonlóan tavaly sem volt esküvő. Volt viszont 2 (2) keresztelő és 2 (6) temetés. A szászvárosi római katolikus egyházközösségben 3 (0) esküvő, és 12 (8) keresztelő mellett 3 (2) temetés is volt. A megyei adatokat összegezve: 2003-ban tovább csökkent a magyarság. A temetések száma még mindig nagyobb, mint a keresztelőké, azonban a 2002-es arány, amikor egy keresztelőre nagyjából három temetés jutott, mégis javult. Hunyad megyében nehezek az életkörülmények, magas a munkanélküliség, nagy a szegénység, az elvándorlás is számottevő. /Chirmiciu András: Megyei magyarság-összkép. Mérséklődik a fogyás. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21./
2005. szeptember 20.
Gyenge Gábor bukaresti amatőr festőművész közel száz alkotásából nyílt kiállítás Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban. A Hunyad megyei Haróban született alkotót erős szálak kötik Temesvárhoz, hiszen az ötvenes években itt végezte a Műszaki Egyetemet. Közben a helyi magyar közösséggel is kapcsolatba került, a református fiatalok szervezetébe is eljárt. Akkor szerzett barátai segítették kiállításának szervezését. A gyermekkora óta rajzolgató, festegető gépipari tervező 1962-ben telepedett le Bukarestben. Gyenge Gábor tájképfestészete teljes egészében Dél-Erdélyhez kapcsolódik. Maros menti erdők, dombok, vízpartok; nagyszebeni, segesvári, dévai városrészek, várak, tornyok, bástyák, várromok tartják fogva képzeletét. Anyanyelvét sem akarta elfelejteni Gyenge Gábor, ezért fogott versíráshoz. Eddig két kötetet jelentetett meg saját kiadásban. /Szekernyés Irén: A szülőföld és az anyanyelv vonzásában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./
2007. május 3.
Vajdahunyadon tartották a Nyelvszigetek a szórványban konferenciát. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórványfelelőse ismertette Hunyad megye magyar történelmét. Hányszor temették már el a Hunyad megyei szórványmagyarságot! Például 1906-ban Szabó Dezső harói lelkipásztor a beolvadás aggasztó mértékéről írt. Manapság 97 magyar él Haróban – szinte ugyanannyi, mint száz éve –, s a templomban is magyarul zajlik az istentisztelet. A Vajdahunyad melletti Rákosd még érdekesebb példával szolgál. A tizenkilencedik század végén már románul beszélő református gyülekezetet egy ügyes pap vissza tudta téríteni az anyanyelv útjára. Manapság Rákosd az egyik legjelentősebb magyar falu Hunyad megyében. Számos elhagyatott magyar templom, iskola vagy történelmi műemlék létezik a megyében. Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórványmagyarság átvészeli a sors viharait. Péntek János professzor a honfoglalási gyökerű Lozsádot említette: kb. két évszázada, amióta feljegyzik a népességi adatokat, az Isten háta mögöttinek tekinthető faluban mindig olyan 150 körül volt a magyarok száma: egy csepp a környező román tengerben. Ma is annyian vannak. A nyelvszigetek többfélék: Lozsád, Rákosd vagy Haró például a honfoglalás idejéből maradtak. Csernakeresztúr vagy a Brassó melletti Hétfalú jóval későbbi székely telepítések. Mégis szívósan őrzik a magyar nyelvet. Történelmi csapások, világuk összeomlása a bukovinai székelyek óriási alkalmazkodó képességéről tettek tanúbizonyságot, hangsúlyozta Fazakas Tibor, a hamburgi egyetem professzora. A legutóbbi szigetek – az iparosodás nyomán keletkezett városi magyar csoportok – azonban korántsem olyan szilárdak, mint a zárt falusi környezet. Vajdahunyad vagy a Zsil-völgyi bányavidék szinte a beolvadás példáiként említhetők. Az erdélyi magyarságnak a 1992-es és 2002-es népszámlálások közötti közel 200 000 fős vesztesége további 100 000-rel folytatódott az utóbbi 5 évben, ismertette a súlyos helyzetet Csép Sándor az Áldás, népesség mozgalom képviseletében. A statisztikailag kimutatott közel 200 000-es népességcsökkenés fele a negatív szaporulatra vezethető vissza. További 70-80 000-es a kivándorlás negatív mérlege, a beolvadás pedig olyan 10%-ot tesz ki. Az Áldás, népesség egyesület éppen a népesedési etika megváltoztatására hívja fel az erdélyi magyar társadalom figyelmét, az össztársadalmi összefogás szükségességét hirdeti. /Chirmiciu András: Magyar nyelvszigetek a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./
2007. június 7.
Gyenge Gábor képzőművész festményeit állították ki a dévaiak a Téglás Gábor Iskolacsoport aulájában. Gyenge Gábor munkáiban elsőként a szülőfaluhoz, a Hunyad megyei Haróhoz kötődő élmények elevenedtek meg, melyek egy életre meghatározták az immár évtizedek óta Bukarestben élő művész alkotásait. Gyenge Gábor mérnöki oklevelet szerezve – tervezőként dolgozott 1990-es nyugdíjba vonulásáig. Tehetségét a bukaresti Képzőművészeti Népfőiskolán csiszolgatta, és bő 40 évnyi alkotó munkássága során 14 egyéni kiállítással rukkolt elő. /Gáspár-Barra Réka: Gyenge Gábor képzőművész tárlata Déván. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./
2008. április 17.
Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapító közgyűlése 1885. április 12-én Kolozsváron zajlott, a szervezet megalakulásának ötlete azonban a szórványvidéken alakult ki, nevezetesen Hunyad megyében, ahol gróf Kún Kocsárd, Szathmáry György, Sólyom Fekete Ferenc, felismerve a szórványmagyarság körében az asszimiláció veszélyét, erős művelődési, történelmi egyesület létesítését szorgalmazta. Ennek eredménye volt, hogy 1882-ben megalakult a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság, amely több évtizeden át fejtett ki jelentős tevékenységet. Az ötletből nőtt ki a Kolozsváron megalakuló EMKE, melynek tiszteletbeli elnöke lett gróf Kún Kocsárd, pár évvel később pedig a szintén Hunyad megyében tevékenykedő gróf Kuún Géza lett az egyesület országos alelnöke. Trianon az EMKE és általában a közművelődés halálát jelentette. 1989 után szembesültek azzal, hogy a XX. század traumái, de különösképpen a második világháború utáni időszak kiölte a cselekvőképességet, a kezdeményezőkészséget az erdélyi magyarságból. Az újraalakuló EMKE többek közt ezt próbálta feléleszteni. 1989 után korán felismerték a decentralizáció fontosságát. Az EMKE mindenütt, de a szórványban különösen arra törekedett, hogy bátorítsa az önálló kulturális civilszervezeteket. Például a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a helyi EMKE-szervezetből nőtt ki, de számtalan példa van erre a nagyobb városokban Déván, Vajdahunyadon, a Zsil völgyében is. Kezdeményezői voltak a magyarház-láncolat kialakításának. Komoly gond a kisközösségek kérdése. Hunyad megyében ilyen például Brád és Hátszeg környéke, Piskitelep, Haró, ahol annak a maroknyi magyarnak nem sikerül közösséggé szerveződnie. Nincs ember, aki a közösségi életet megszervezné. /Gáspár-Barra Réka: Cselekvő közösségekre van szükség. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./
2008. július 14.
Vajdahunyadon és Petrozsényban több százan vettek részt a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorának közönségtalálkozóján. A nézők találkozhattak a Duna Tv közönségszolgálatának képviselőjével, illetve Banner Gézával, a képernyőről már jó tíz éve ismert, közkedvelt műsorvezetővel. A nagysikerű rendezvény zárómomentuma volt egy átfogó programnak, melyet a református teológusok a Vetési László lelkész által vezetett szórványmisszió keretében tartottak meg. Immár 17-18 éve rendszeresen járják a régiókat. A teológusok nyári gyakorlatuknak részeként bekapcsolódnak a helyi közösség-felmérő, -építő munkába, jelezte Vetési László. Az idei szórványmisziós munkában Rákosd, Kalán, Hosdát, Alpestes, Kisbarcsa, Csernakeresztúr környékén, illetve a petrillai és lónyai lakótelepeken végzett családlátogatások mellett a teológusok a helyi lelkészek vezetésével nagyhetet, illetve gyermekfoglalkozást tartottak a gyülekezetekben. Kutatók is jelen voltak a csapatban. Vass Erika, a szentendrei szabadtéri múzeum munkatársa közölte, a szentendrei múzeumban sikerül egy határon túli épületegyüttest is felállítani, aminek egyik darabja egy lozsádi családi ház lesz, egy másik pedig egy rákosdi csűr. Eljött a kolozsvári Incs Miklós régi helynévgyűjtő, aki Lozsádon, Rákosdon illetve Haróban előforduló településnevek felkutatását végezte. Missziós, illetve kutató munkával lélek-, nyelv és önazonosságerősítőként szolgálnak az itteni közösségnek – foglalta össze ittlétük lényegét Vetési László lelkész. /Gáspár-Barra Réka: Lélekerősítés a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./
2008. július 14.
Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./
2009. január 13.
Hány magyar él még Hunyad megyében? A legutóbbi – 2002-es – népszámlálás 25 ezer körüli számot mutatott ki. Azóta folyamatosan csökken a szórványmagyarok száma. A temetések száma meghaladja a születésekét, szinte valamennyi egyházközségben. Déván, Vajdahunyadon és környékükön lévő településen, néhány magyar faluban él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. A dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 4 esküvő, 13 keresztelő, 27 temetés volt 2008-ban, a dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 25 esküvő, 22 keresztelő és 27 temetés, a dévai református gyülekezetben 5 keresztelő, 22 temetés, a dévai unitárius egyházközségben 2 temetés volt, keresztelő egy sem. A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 8 keresztelő és 14 temetés volt, a hozzátartozó Piskitelepen keresztelő nem volt, csak 6 temetés. A piskitelepi reformátusoknál 1 keresztelő, mellett csupán 2 temetés volt. Az ide tartozó Haró faluban a 2 temetésre 4 keresztelő jutott! Sajnos ez kivételnek számít. A vajdahunyadi római katolikusok 30 keresztelőt, és 33 temetést tartanak nyilván 2008-ban. A vajdahunyadi református egyházközösségben 5 keresztelő mellett 29 temetésre került sor, a vajdahunyadi unitárius egyházközségben csak 1 temetés volt. A rákosdi református egyházközségben: 2 keresztelő, 2 temetés. Az ide tartozó Hosdáton egyetlen keresztelőre 4 temetés jutott, Alpestesen, pedig 3 temetés volt. A megyén belüli szórványban sem jó a helyzet. A szászvárosi római katolikus egyházközségben 2 keresztelő, 2 temetés, a szászvárosi református egyházközségben 1 keresztelő, 3 temetés, az ide tartozó Lozsádon egyetlen temetés volt. A pusztakaláni római katolikusnál 2 keresztelő, 11 temetés, az egyházközséghez tartozó hátszegi katolikusoknál 2 keresztelő, 4 temetés, a hátszegi reformátusoknál az egyetlen keresztelőre 3 temetés jutott. A petrozsényi római katolikus egyházközösségben 24 keresztelőt, 47 temetést, a petrozsényi reformátusoknál 6 keresztelőt, 26 temetést, a petrozsényi unitáriusoknál 2 keresztelőt és 5 temetést regisztráltak. A petrillai reformátusoknál 1 keresztelő és 4 temetés volt. A vulkáni római katolikus egyházközösségben 18 keresztelő és 23 elhalálozás, a vulkáni reformátusoknál 3 keresztelés és csak 2 temetés volt. A lupényi római katolikusoknál 44 keresztelő és 42 temetés történt, a lupényi reformátusoknál 6 keresztelő és 16 temetés, a lupényi unitárius egyházközségben 1 keresztelő és 5 temetés volt. Hunyad megyében az elhunytak szinte kivétel nélkül magyarok, míg az esküvők gyakran vegyesek, s gyakran vegyes családokból származó, vagy magyarul egyáltalán nem beszélő szülők gyermekeit keresztelik. /Chirmiciu András: Tovább fogy a Hunyad megyei magyarság. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./
